A Degenfeld Egyházi, Oktatási és Művelődési Központ honlapja

Látogassa meg Erdély még fel nem fedezett részét. Pihenjen meg a Székelyföld felé vezető út felénél. Tövishát, a kultúra és a magyarság egyik erdélyi fészke.

282663_140349939380046_100002151228466_285852_7032425_n.jpg

Nagykárolyi Egyházmegye Ifjúsági Tábora és gitároktatás

272764_257260877624212_100000209051001_1204060_7156286_o.jpg


A Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági táborainak immár több mint 21 éves hagyománya van. Ebben az évben július 11.-16. között rendeztük meg az ifjúsági tábort a hadadi Degenfeld-központban, mintegy 85 fiatal gyülekezeti tag és 10 táborvezető lelkész, illetve teológus részvételével.

Az év elején még úgy terveztük, hogy az idén beiktatunk egy ingyenes gitártábort fiataljaink számára, függetlenül a megszokott ifjúsági rendezvénytől. Szerettük volna legalább egy héten keresztül tanítani a fiatalokat a hangszeren való játszásra, arra is számítottunk, hogy legalább 50 fiatalt sikerül „összegyűjteni” az egyházmegye 30 gyülekezetből. Ez – sajnos – nem sikerült, a lelkipásztorok visszajelzése alapján mintegy 18 fiatal iratkozott fel listánkra. Emiatt úgy döntöttünk, hogy mégis a hagyományos  tábor keretén belül valósítjuk meg elképzelésünket, ez által tesszük színesebbé a délutáni napi programokat. Előkészítettük a gitároktatás programját, kinyomtattuk a szükséges kellékeket (üres kottalapok, akkordtáblázat, power point-os bemutatók stb.), meghatároztuk az oktatók tevékenységét.
Folyó év július 10.-én alulírott Hadadra hívta össze mindazokat az önkéntes amatőr oktatókat, akik vállalták a gitároktatásban való részvételt, név szerint ifj. Geréb Miklós és Nagy Róbert lelkipásztorokat, valamint Tarr Csaba teológust. Nevezettek közül ifj. Geréb Miklós a szakképzett, ugyanis 2000-2005 között elvégezte a miskolci Kántor-, Karvezető és Egyházzenei Nyári Főiskolát, a többiek magánúton tanultak gitározni. Ezen a megbeszélésen határoztuk meg a következő programot:

  • HÉTFŐ, 14-16 óra között: ismerkedés, bevezető a zeneelmélet alapjaiba. Felelős: ifj. Geréb Miklós.
  • KEDD, 14-16 óra között: a gitár, mint hangszer általános bemutatója. Hogyan tartjuk a hangszert, hogyan szólaltatjuk meg. Felelős: Tolnay István.
  • SZERDA, 14-16 óra között:
  • Gitárhangolási alapelvek. Felelős: Tolnay István.
  • A legegyszerűbb moll-akkordok (e,a,d), akkordváltás ezek között. Felelős: Nagy Róbert.
  • CSÜTÖRTÖK, 14-16 óra között:
  • Egyszerű dúr-akkordok (C,G,D,A,E). Felelős: Tarr Csaba.
  • Kolozsvári flamenco-együttes bemutatója és esti „kedvcsináló” koncertje.
  • PÉNTEK, 14-16 óra között: nehezebb fogású akkordok  (B, F - barré és jazz fogással, H7). Felelős: Tolnay István.
  • SZOMBAT, 14-16 óra között: Ismétlés, zenéljünk együtt! (Egy háromakkordos dal eljátszása – „Szívem csendben az Úrra figyel” – és két többakkordos dal: Bródy János – Ha én rózsa volnék v.mint Quimby – Most múlik pontosan). Felelősők: Tolnay István, Tarr Csaba, Nagy Róbert és ifj. Geréb Miklós.

Ezt a programot szem előtt tartva kezdtük meg tehát a tanítást. Az ifjúsági tábor ideje alatt minden délután 2 és 4 között 15 olyan fiatallal foglalkoztunk, akik teljesen kezdő szinten voltak a gitározásban. Segítségünkre volt a tanításban három olyan fiatal is – név szerint Török Lóránt, Pongrácz Henrietta és Fekete Bertalan – akik már haladó szinten játszottak a hangszeren: ők a hangszer felhangolásában és a helyes kéztartás rögzítésében segítettek a kezdőknek.A kurzus során sikerült a fiatalok figyelmét lekötni: egyesek nagyon hamar megértették az alapfogalmakat és a gyakorlatokat, másoknál viszont nehézségek adódtak a zenei hallással, a helyes kéztartással, a hangszer hangolásával kapcsolatban.
Természetesen igyekeztünk személyesen is odafigyelni minden tanulóra, különösen azokra, akiknek nehezebben indult a gitározás. Mindazáltal úgy érzékeltük, hogy tetszik nekik ez a foglalkozás. A kedvcsinálásban persze az is közrejátszott, hogy a meghívott flamenco-gitáregyüttes vezetője, Varga András művész úr péntek reggel tartott az érdeklődőknek egy kis külön bemutatót a spanyol gitárzene különleges akkordjai-, szólózási technikái- és hangskáláiból. 
A gitároktatás utolsó napján „zenéljünk együtt” akciót rendeztünk, ami abból állt, hogy megtanultunk először egy háromakkordos egyszerű dalt, majd két többakkordosat is. Ez meglátásunk szerint azért volt szükséges, hogy a fiatalok nyerjenek betekintést abba, hogy mit jelent egyszerre hangszeren játszani és énekelni. Az óra végeztével megkérdeztük a fiatalokat, hogy melyek a további terveik a gitározással kapcsolatban. Sokan ígérték, hogy tanárhoz fognak járni, illetve – mint ahogy azt sokan teszik ma – az internet segítségével folytatják a gitározást. Azt mindenesetre már most megígérték, hogy ha ennek a tanfolyamnak jövőre lesz folytatása, eljönnek majd, hogy bemutathassák fejlődésüket és „hoznak magukkal még egy embert”.





Néhány szép emlék hogyan táboroztunk mi Itt 2011. júliusában

Képek rólunk fiatalokról de nem bolondokról, hiszen sokan mondják fiatalság bolondság.


271638_257260817624218_100000209051001_1204059_175359_o_1.jpg

...Újra kifestjük magunkat...


272632_257259807624319_100000209051001_1204041_6682200_o.jpg

...és újra sielünk...

dscn7451.jpg

...itt a flakon hol a flakon...

280202_257254070958226_100000209051001_1204000_6404109_o.jpg

...és lobog a tábortűz, szél belekarol...

dscn7443.jpg...újra karaoke top hit's 2011...

dscn7481.jpg

...másszuk át a hidat...

dscn7538.jpg

Vigyázz!!!

dscn7548.jpg

...nehogy kilocsogjon.

dscn7567.jpg

...harapd le a szélét.

dscn7664.jpg

Berti és Tünde

dscn7701.jpg

...és éljenek sokáig a konyhások.

dscn7707.jpg

Éljen a nagy csapat!!!

img_3556.jpg

((((reggeli nyújtózás

dscn7636.jpg

esti csendesség,,,,

dscn7625.jpg

...koncertre készülődve

dscn7660.jpg

GRÁCIÁK

dscn7681.jpg

CSOPORTOM (CSABIÉ)

img_3558.jpg

HAVEROK ÉS FANTA

dscn7716.jpg

lányokkal...

...a többit még később.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 7
Heti: 46
Havi: 341
Össz.: 73 681

Látogatottság növelés
Oldal: Krisz tábor 2011
A Degenfeld Egyházi, Oktatási és Művelődési Központ honlapja - © 2008 - 2024 - degenfeld.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »